Sokan visszasírják a régi rendszert. Kevesen szólalnak meg a nyilvánosság előtt a mai ember, főleg a fiatalok előtt a ma már elképzelhetetlen dolgokról. E ritka megszólalók közé tartozik Nagy Géza, nyugalmazott sáromberki lelkész, Ha túlélted, hallgass! /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/ című könyvével, alcíme: Pitesti poklában (1951). A kommunista rendszer tömegesen tartóztatta le az ellenségnek minősített polgárokat. 1949 és 1952 között több börtönben is "átnevelés" folyt. A kommunista parancsuralmi rendszerekben egyedülálló – sem a szovjet Gulágon, sem Recsken, sem máshol nem létezett – ördögi "gyakorlat" részleteit Pitesti-en "dolgozták ki", s a "sikereken" felbuzdulva Szamosújvárt meg másutt is alkalmazták. A módszer sajátossága az volt, hogy rabokat rabok "neveltek át" úgy, hogy az "átnevelő", a kínzó, éjjel-nappal egy cellában lakott az "átnevelendővel", a kínzottal. A "kezelésbe" vetteknek meg kellett vallaniuk rejtett ügyeiket, fel kellett tárniuk gonosztetteiket, le kellett leplezniük közvetlen környezetüket, amelyből jöttek, családi életük törvénybe ütköző mozzanatait. Mindezt testet-lelket felőrlő kínzással, veréssel, megaláztatással igyekeztek elérni. Minden este megnevezték azokat, akiknek ébren ülve kellett átszenvedniük az éjszakát.– A tavaly elhunyt kolozsvári Drohobeczky Attilának a szamosújvári börtönről írt sorait a kötet függeléke tartalmazza. Ő is rettenetes kínzásokról számolt be. 1952-ben az átnevelést leállították. 1953-ban az átnevelőket a szeku kihallgatta, majd a legkegyetlenebbnek minősített 22 hóhér közül tizenhetet 1954-ben kivégeztek. A perirat szerint a pitesti-i és a szamosújvári börtönben az általuk meggyilkoltak száma több mint 30. A meggyötörtek, megkínzottak száma Pitesti-en több mint 780, Szamosújvárt több száz, nem említve a többi börtönt, a Duna-csatorna melletti kényszermunka-táborokat. Sokan öngyilkosok lettek. Ezt a szörnyűséget a belügy vezetői, Nicolschi tábornok, Zeller ezredes és társaik találták ki. /Asztalos Lajos: A bukott rendszer alig ismert "értékei". = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28., folyt.: jún. 5./
2004. október 16.
Sepsi József szobrász és Szabó Vilmos festő, grafikus kapta a Pro Zilah Egyesület díját ebben az esztendőben. A díj erkölcsi elismerés azok számára, akik a város közéleti, kulturális életéért dolgoztak. Az Év embere elnevezésű díjban Sepsi József szobrász részesült, aki az idén márciusban a zsibói református templomkertben felállított egész alakos Wesselényi-szobrot alkotta. A művész több mint három évtizede tanít Zilahon. Zilahon is láthatók alkotásai: köztéri mell- és egész alakos szobrai. A Szilágyperecsenben idén felállított – a két világháború áldozatai emlékére – turulmadaras oszlop is az ő alkotása, jelenleg a zilahi római katolikus egyház részére készíti Szent László király szobrát. Életműdíjban részesült Szabó Vilmos képzőművész, aki a Maros megyei Sáromberkén született, tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Kinevezést Zilahra kapott, munkássága során a város közismert és megbecsült tanáraként több iskolában tanított. Képei, grafikái Ausztriától Japánig jutottak magángyűjtőkhöz, illetve képtárakba. Pár éve az Amerikából hazalátogató Nyárádi Elemérnek köszönhetően Zilahon tanuló fiatalokat díjaznak. /Fejér László: Művészek kapták a Pro Zilah-díjat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./
2005. április 11.
A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./
2005. augusztus 9.
Augusztus 7-én, vasárnap ért véget Sáromberkén a VI. országos IKE-találkozó. A rendezvény házigazdái Porkoláb Levente, a helyi református lelkész és IKE-elnök, illetve felesége, Porkoláb Ildikó voltak. Közel 350 résztvevő volt, zömmel erdélyi fiatalt, de angol, ír és magyarországi vendégek is érkeztek. Több mint húsz lelkész segédkezett a rendezvény során. Változatos témájú előadások hangzottak el. Barkácsműhely, művészsátor, éneksarok, kávéház, szórakoztató és sportrendezvények is gazdagították a programot. Az esti programokat a Reménység, a Magvető és a Szikra együttesek koncertjei tették hangulatosabbá. /Nemes Csilla: „Egyben sokfélék”. IKE-találkozó Sáromberkén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./
2005. augusztus 25.
Az augusztus 23-i árvizek hat megyében okoztak számottevő károkat. Az elmúlt két napban 10 személy meghalt, 8 eltűnt, az anyagi károk jelentősek. Elsősorban Bihar, Beszterce-Naszód, Hargita, Hunyad, Maros és Prahova megyében észleltek jelentős árvízkárokat: 15 ház teljesen tönkrement, 1478 kisebb károkat szenvedett, 594 gazdasági épület megrongálódott, ezenkívül 30 hektár termőföldben, 25 hídban tettek kárt a medrükből kilépett folyók, patakok. Villany nélkül maradt 53 helység. Kolozs megyében elsősorban Magyargorbón észleltek árvízkárokat. Szinden, Koppándon, Tordán, Tordatúron, Pusztaszentmártoton, Bácsban és Szucságban is jeleztek károkat. Hargita megyében több mint tízen vesztették életüket az elmúlt 24 óra alatt, további négy személyt kórházban ápolnak. Udvarhelyen, Galambfalván, Farkaslakán, Siménfalván, Korondon, Felsőboldogfalván és Bögözben jeleztek árvízkárokat, 14 személyt kiköltöztettek. Farkaslakán 9 házat, 2 hidat pallót rongált meg az ár. Bétában, Székelydobón és Vágásban nincs villany. Udvarhely és Segesvár között szünetel a vasúti közlekedés. Székelyudvarhelyen megkezdték a Szombatfalva nevű városrész kiürítését. Szemtanúk szerint a víz másfél-két méteres volt, másutt nyakig ért. Bihar megyében Popfalván, Berettyószéplakon, Érmihályfalván jeleztek árvízkárokat. Beszterce-Naszód megye központjában 30 házat és gazdaságot érintett az ár. Hunyad megyében Guraszáda és Burzsuk községekben jegyeztek árvízkárokat. Prahova megyében az esőzések 8 helységet érintettek. Maros megyében három településen, Maroskeresztúron, Sáromberkén és Szászszentivánon észleltek nagyobb mértékű árvízkárokat. Sok családot kitelepítettek. A legnagyobb károkat Fogaras környékén észlelték. Az esőzések több országutat és megyei utat érintettek. /H. D.: Továbbra is nagy károkat okoz az árvíz. Riasztó a helyzet az ország több megyéjében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./ Tizenhárom halottat és legalább három eltűntet jelentettek a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz áldozataiként. Székelyudvarhelyen és környékén több mint ezer házat öntött el a víz, Farkaslakán, Székelyszentléleken és Malomfalván száz házat öntött el a víz. Székelyudvarhely felől nem lehet eljutni Székelykeresztúrra az oda vezető főútvonalon. Pusztított az ár a Maros megyei Sáromberkén, Maroskeresztúron, valamint Szászszentivánon is. A Katolikus Karitász ötmillió forintos gyorssegélyben részesíti a székelyudvarhelyi és környékbeli árvízkárosultakat. Kilencven katonai lakósátorral segíti a romániai árvíz károsultjait több magyarországi székhelyű bank; a belügyminiszter kezdeményezésére indított akció 18,5 millió forintba kerül. /Katasztrófa Udvarhelyszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Az augusztus 23-i árvizek hat megyében okoztak számottevő károkat. Az elmúlt két napban 10 személy meghalt, 8 eltűnt, az anyagi károk jelentősek. Elsősorban Bihar, Beszterce-Naszód, Hargita, Hunyad, Maros és Prahova megyében észleltek jelentős árvízkárokat: 15 ház teljesen tönkrement, 1478 kisebb károkat szenvedett, 594 gazdasági épület megrongálódott, ezenkívül 30 hektár termőföldben, 25 hídban tettek kárt a medrükből kilépett folyók, patakok. Villany nélkül maradt 53 helység. Kolozs megyében elsősorban Magyargorbón észleltek árvízkárokat. Szinden, Koppándon, Tordán, Tordatúron, Pusztaszentmártoton, Bácsban és Szucságban is jeleztek károkat. Hargita megyében több mint tízen vesztették életüket az elmúlt 24 óra alatt, további négy személyt kórházban ápolnak. Udvarhelyen, Galambfalván, Farkaslakán, Siménfalván, Korondon, Felsőboldogfalván és Bögözben jeleztek árvízkárokat, 14 személyt kiköltöztettek. Farkaslakán 9 házat, 2 hidat pallót rongált meg az ár. Bétában, Székelydobón és Vágásban nincs villany. Udvarhely és Segesvár között szünetel a vasúti közlekedés. Székelyudvarhelyen megkezdték a Szombatfalva nevű városrész kiürítését. Szemtanúk szerint a víz másfél-két méteres volt, másutt nyakig ért. Bihar megyében Popfalván, Berettyószéplakon, Érmihályfalván jeleztek árvízkárokat. Beszterce-Naszód megye központjában 30 házat és gazdaságot érintett az ár. Hunyad megyében Guraszáda és Burzsuk községekben jegyeztek árvízkárokat. Prahova megyében az esőzések 8 helységet érintettek. Maros megyében három településen, Maroskeresztúron, Sáromberkén és Szászszentivánon észleltek nagyobb mértékű árvízkárokat. Sok családot kitelepítettek. A legnagyobb károkat Fogaras környékén észlelték. Az esőzések több országutat és megyei utat érintettek. /H. D.: Továbbra is nagy károkat okoz az árvíz. Riasztó a helyzet az ország több megyéjében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./ Tizenhárom halottat és legalább három eltűntet jelentettek a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz áldozataiként. Székelyudvarhelyen és környékén több mint ezer házat öntött el a víz, Farkaslakán, Székelyszentléleken és Malomfalván száz házat öntött el a víz. Székelyudvarhely felől nem lehet eljutni Székelykeresztúrra az oda vezető főútvonalon. Pusztított az ár a Maros megyei Sáromberkén, Maroskeresztúron, valamint Szászszentivánon is. A Katolikus Karitász ötmillió forintos gyorssegélyben részesíti a székelyudvarhelyi és környékbeli árvízkárosultakat. Kilencven katonai lakósátorral segíti a romániai árvíz károsultjait több magyarországi székhelyű bank; a belügyminiszter kezdeményezésére indított akció 18,5 millió forintba kerül. /Katasztrófa Udvarhelyszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
2005. október 4.
Október elsején, a zene világnapján ötödik alkalommal rendezett Bonyha református közössége kórustalálkozót. A Küküllőmente falujában zsúfolásig megtelt a kazettás ősi templom. Fellépett a sáromberki Református Vegyes Kar, a gógánváraljai Református Kórus, a marosvásárhelyi Szabadság úti Ifjúsági Kórus, a marosvásárhelyi Hozsanna Kórus, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar és a helybeli kórus. A találkozó öt évvel ezelőtt Dénes Előd lelkipásztor- karnagy kezdeményezésére jött létre. /Kovács András karnagy: V. Egyházzenei Kórustalálkozó Bonyhán. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./
2005. október 20.
Több Maros megyei kastélyt kérnek vissza az erdélyi magyar nemesi családok – Kemény, Bethlen, Teleky, Rhédey – leszármazottai. Jelenleg összesen 24 barokk vagy reneszánsz stílusban épült kastélyról van szó, melyek jogi helyzetével nincs tisztában sem a helyi, sem a megyei közigazgatás, tekintettel arra, hogy az örökösök a visszatérítési kérelmeket egyenesen a bíróságoknak küldték el. A visszakért kastélyok között van a marosvécsi Kemény-kastély, amely 1228-ból származik, s amelyre báró Kemény János leszármazottai tartanak igényt. A keresdi kastély a Bethlen család rezidenciája volt. A kastélyt Bethlen Gábor örököse, a marosvásárhelyi Bethlen Anikó grófnő igényli vissza. A gernyeszegi kastélyt gróf Teleki László építtette. Az épület az erdélyi építészet egyik legérdekesebb darabja, Az épületben jelenleg tüdőszanatórium működik. A Sáromberkén található kastélyt Teleki Sámuel gróf építette 1769-ben. Örökösei néhány hete bejelentették, hogy a kastélyt köztulajdonba adják majd, és az épületből csak néhány szobára tartanak igényt szálláshelyül azokra az esetekre, amikor Romániába látogatnak. Szintén visszakérik a XIX. századi marossárpataki Teleki-kastélyt, illetve a Szászrégen közelében lévő Abafáján lévő Huszár-kastélyt, amely 1720-ban épült, a görgényszentimrei kastélyt, a szentpáli Haller-kastélyt, a marosgezsei Bánffy-kastélyt; a mezőzáhi Ugron-kastélyt, a bükkörményesi Rákóczi-kastélyt, a koronkai, illetve a nyárádszentbenedeki Tholdalagi-kastélyt, a backamadarasi Horváth-kastélyt, a bonyhai Bethlen-kastélyt, a magyarózdi Pekri-kastélyt, a topai Bethlen-kastélyt, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt. A marosvásáhelyi Tholdalagi-palotában jelenleg etnográfiai múzeum, a Teleki-házban a Teleki Könyvtár, a Kendeffy-házban pedig a marosi bíróság működik. A Marosvásárhelyen visszaigényelt ingatlanok között van a Haller-ház és a Bornemissza-ház is. /Magyar nemesi családok követelik erdélyi kastélyaikat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./
2005. november 2.
Sáromberkéban nyáron országos IKE-találkozó volt, október 29-én pedig megtartották az V. Teleki Sámuel Kórustalálkozót, melyen részt vettek a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye gyülekezeti kórusai, a bonyhai és marosfelfalusi egyházközségek kórusai, valamint a nagysármási fúvószenekar. Több mint 300 vendéget fogadtak a Teleki-kastély udvarán. A rendezvény hagyományosan a kórusok felvonulásával kezdődött. A kórusok zászlaik alá sorakozva vonultak be a református templomba. A vendégek megtekinthették a 2003-ban megalakult falumúzeumot, mely a templom szomszédságában áll. /Nemes Csilla: Egyházmegyei kórustalálkozó Sáromberkén. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./
2005. november 26.
A vidéki oktatás fejlesztésére hirdetett pályázatot a Közoktatásügyi és Kutatási Minisztérium és a Világbank. A Sáromberki Általános Iskola által benyújtott projektet kedvezően bírálták el. Székely Endre iskolaigazgató elmondta, az elnyert alapokkal multikulturális központot hoznak létre az iskolában a hagyományok és értékek megőrzésére. Lesz múzeumlátogatás Marosvásárhelyen, Hodákon a sípok, furulyák készítését sajátíthatják el, megtartják a téli ünnepeket, farsangi bált szerveznek, kézművesműhelyt létesítenek, ahol az üvegfestés készítését oktatják; a húsvéti ünnepek alkalmával tojásfestő- és locsolóversmondó versenyt szerveznek; a programban kétnapos moldvai kirándulás is szerepel. /(nagy a.): Pályázat a hagyományok ápolására. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./
2006. január 23.
Sáromberkén az Ady Endre Kultúrotthonban szerveztek kisiskolásoknak körzeti mesemondó versenyt. A vendéglátó sáromberki iskola diákjai meglepetéssel fogadták a látogatókat: a balázsolást elevenítették fel és farsangi hangulatot teremtettek a színpadon. Harmincegyen próbálták ki mesemondó tehetségüket. /Mészely Réka: Körzeti mesemondó verseny Sáromberkén. Látogatóban Elek apónál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./
2006. február 10.
IKE /Ifjúsági Keresztény Egyesület/-csoportok minden európai országban tevékenykednek, az erdélyi 1921-ben jött létre, a kommunizmus megszüntette, majd a rendszerváltozás után 1992-ben alakult újra. Az erdélyi IKE élén a novemberi tisztújító választások után új vezetőség áll. A szervezetről, célokról, programokról számolt be Nagy Tibor elnök, Jakab István volt titkár, Kocsis András alelnök és Ferenczi Levente területi titkár. Az IKE-tisztségviselők, területi irodák és szakosztályok képviselői január végén Algyógyon találkoztak, ahol stratégiai előkészítő munkát folytattak. Kocsis András alelnök a jövőbeli tervek közt felsorolta az erdélyi IKE negyven csoportjának átfogását, az élő kommunikációs lánc kiépítését, és kiemelte a szórványvidékek csoportjainak összefogását. Az erdélyi IKE-hez negyven csoport tartozik – mintegy hatszáz fiatallal, viszont programjaik jóval több személyt megmozgatnak. Kolozsvár rendelkeznek egy területi irodával, Marosvásárhelyen az iroda három éve működik, és a közeljövőben tervezik a sepsiszentgyörgyi beindítását is. Maros megyében 11 bejegyzett IKE-csoport létezik, a három marosvásárhelyi csoport mellett Sáromberkén, Mezőzáhon, Maros-keresztúron, Marosszentannán, Csittszentivánon, Marosfelfaluban, Szederjesen és Marosludason gyűjti köreibe az IKE a fiatalokat. Rendeznek színjátszófesztiválokat, szavalóversenyeket és ifjúsági találkozókat. A havonta megjelenő Visszhang című lap tájékoztat az aktuális programokról. /Mészely Réka: Ökumenikus szervezet a fiatalok itthonmaradásáért. IKE a tisztújítás után. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./
2006. június 22.
Berekméri D. István történelemtanár, Sáromberke szülötte. A falu neve összeforrt a Telekiek, a könyvtáralapító gróf Teleki Sámuel (1739-1822) és dédunokája, az Afrika-utazó gróf Teleki Samu (1845-1916) nevével. A tanár a helytörténetnek ritka változatát választotta: rigmusos formában írt Sáromberkéről és a Telekiekről (Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek. Verses helytörténeti kismonográfia, Hoppá! Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2006), úgy találva, hogy a nebulók így könnyebben „veszik észbe”. A szerző verses rövidmonográfiának minősítette munkáját. A „verses rövidmonográfia” versesnek ugyan nem verses, monográfiának sem monográfia, szépirodalomhoz szokott olvasónak különösen mulattató, viszont tartalmaz csaknem kilencven fényképet. /B.D.: Ragrímel, de igaz Egy mulatságos „kismonográfia”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./
2006. július 5.
Sáromberkén a Teleki-kastélyt az Afrika-kutató Teleki Sámuel gróf leszármazottai, Károly, Samu és Mária örökölték és kapták vissza. Mivel az örökösök külföldön élnek, úgy döntöttek, hogy az épületet a köz javára használják fel. A törvények értelmében még négy évig a kastélyban mezőgazdasági szakiskola működik, de az itteni osztályokat el lehet majd költöztetni a marosvásárhelyi szakközépiskolába. Orvosi rendelő és nemrég gyógyszertár is nyílt a kastélyban, mi több, a Milvus madarászcsoport is kapott négy helyiséget használatra. A család négy szobát tartott fenn, amelyeket lakosztályként szeretnének majd berendezni. Megalakult a Teleki-kuratórium, amelynek tagjai az örökösök, ezenkívül a polgármester, helyi tanácsosok, értelmiségiek. Közösen szeretnék majd eldönteni a közel 60 helyiséggel rendelkező kastély sorsát. Berekméri D. István történelemtanár, a kuratórium tagja, a Teleki örökség ápolója elmondta, eddig szó esett arról, hogy itt az Afrika-kutató Teleki Samunak emléket állító múzeumot szeretnének nyitni. Ezenkívül információs, oktatási és konferenciaközpont létesítésének az ötlete is felmerült. /A Teleki-örökség ápolása. Oktatási és kulturális központ Sáromberkén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./
2006. szeptember 15.
Maros megyében a tanintézmények 50 százalékának az ellenőrzése nyomán nyolc épületben (óvoda, iskola, bentlakás, étkezde) nem fogadhatják ma a gyerekeket. A Nyárádtőhöz tartozó Kisteremiben az iskolát és az óvodát, Székelycsókában az iskolát, a Mezőpagocsához tartozó Copacelben az óvodát, a Nyárádtőhöz tartozó Malomfalván az iskolát és az óvodát, Sáromberkén pedig a mezőgépészeti iskola bentlakását és étkezdéjét zárták be a közegészségügyi hatóság ellenőrei. Ezenkívül 42 tanintézménynek érvénytelenítették a működési engedélyét, 21-től vonták meg a közegészségügyi engedélyt, 61-nek utasították vissza az engedély évi láttamozását. Hogy mi lesz a bezárt egységekkel? Albertini Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy ideiglenesen máshol helyezik el a gyerekeket, addig, amíg a hiányosságokat pótolni tudják a helyhatóságok. /(b.): Bezárt óvodák és iskolák. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 15./
2007. március 19.
„Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során” – jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen, a márciusi események 17. évfordulóján tartott találkozón, amikor fogadta a véres események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzá tartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet. A találkozón az RMDSZ vezetői idén is átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. „A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Nagyernyén Gémes Istvánt, férjemet” – emlékezett Csipor Antal özvegye. Ketten súlyosabban, Nemes Zoltán fia könnyebben sérült meg, a negyedik elgázolt ember, Gémes István belehalt sérüléseibe. „Kísérteties álmok kínoznak ma is. Gyakran riadok fel arra, hogy börtöncellám sötétjében égő cigarettát oltanak el testemen, miközben csípős paprikát dörzsölnek a szemembe, amitől másfél órára elvesztem látásom, s ez alatt folyton csak ütnek-vernek” – tárta fel személyes tragédiájának részleteit Cseresznyés Pál, aki évekkel börtönből történt szabadulása után sem tud szabadulni a kísérteties emlékektől. „Majdnem kiverték a fél szememet, a fogaimmal viszont már nem volt szerencsém, mind odalettek”. Később bebizonyosodott, hogy a magát kulturális szervezetnek nevező Vatra Romaneasca szervezte meg a román falusiak szállítását a városba, feltüzelve őket a magyarok ellen. Idén a tetszhalott szervezet más, nem túl ismert szervezettel közösen „Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események címmel” rendez szimpóziumot. Az összejövetelre meghívót küldtek Ion Iliescu akkori állam- és Petre Roman kormányfőnek, valamint Virgil Magureanu és Ioan Talpes volt titkosszolgálati vezetőknek. Kincses Előd ügyvéd, aki az események következtében egy időre kénytelen volt elhagyni az országot, szívesen venné, ha legalább most elmenne Ilisecu, Roman és Magureanu Marosvásárhelyre, ha 17 évvel ezelőtt nem tették. Több civil szervezet és számos román értelmiségi, a Temesvári Kiáltvány 17. évfordulóján nyílt levélben fordult a romániai törvényhozáshoz és az Európai Parlamenthez, amelyben igazságügyi vizsgálatot szorgalmaznak többek között a marosvásárhelyi események okainak és hátterének felderítésére. A Pro Európa Liga tavaly perújrafelvételt kért az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a titkosszolgálat /SRI/ között. Az Igazságügyi Minisztérium azóta sem válaszolt a felkérésre. Sütő Andrást 1990. március 19-én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét esztendővel ezelőtt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20-án utcai összecsapások során sebesült meg a libánfalvi Mihaila Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti hősnek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. A véres összecsapások három magyar áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. /Bögözi Attila, Simon Judit: Ártatlan áldozatok emléke és büntetlen vétkesek között. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./
2007. április 18.
Húsvétvasárnap Sáromberkén sikeres volt a helyi Patronus Pro Sarumberg Egyesület által szervezett műsoros tojásbál. Az egyesület tagjai előadták Rejtő Jenő egy rövid vígjátékát. Bakó Botond Levente, az egyesület elnöke elmondta, hogy a bál egyik célja az újonnan alakult szervezet bemutatása volt. A Patronus Pro Sarumberg Egyesület a helyi fiatalokat szeretné összefogni, de céljaik között szerepel a helység és a régió szociális problémáinak enyhítése, oktató és képző tevékenységek szervezése is. A rendezvényen Berekméri D. István helyi tanár II. Rákóczi Ferenc, az ország nélküli fejedelem című könyvét ismertették, amelyből a szerző részleteket olvasott fel. /Nagy-Vajda Domokos: Bemutatkozott a Patronus Pro Sarumberg. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 18./
2007. május 22.
Székely László (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, nyelvész 1933-tól választott faluja nevét vette fel, így lett Szabédi László. Az ő emlékét idézték május 20-án, vasárnap Szabédon. A költő Kolozsváron az unitárius kollégiumban és Strasbourgban a teológián tanult. Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsváron lett színházi dramaturg. 1931 – 1938 között a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt. 1940 után Báréban tanított. 1942-ben csatlakozott a helikoni közösséghez, 1943-ban ott volt a szárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1945 – 1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-től haláláig esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. A Bolyai Egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a rendőrség zaklatta, amit nem tudott elviselni és Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Szabéd a székely Mezőség „utolsó bástyája, Szabédi László pedig a magyarságért való küzdelem jelképe, hangzott el Szabédon, az emlékezésen. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke európaiság és erdélyiség összefonódását emelte ki Szabédi László sorsában, munkásságában és tragédiájában. Nagy Pál szerkesztő, tanár szerint Szabédi „a józan – és kijózanító – ráció megszállottja volt – kiemelkedő tehetségekben oly gazdag nemzedékének élvonalában. Példakép lehetett, neve nem pusztán fejezetcím irodalmunk modern kori történetében, ennél sokkal több: történelmi fogalom. Tragikus sorsa, életpályája és a gerincropogtató küzdelem mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen emléket hagytak. Elismerésre méltó napjainkban a magyar feliratokért vívott bátor küzdelem, ám nyilvánvaló: nem csupán ilyen és hasonló látszatengedményekre van nekünk szükségünk Kolozsvárt (és másutt) valamely multikulturálisnak becézett intézmény folyosóin, hanem igenis, államilag fenntartott, önálló magyar egyetemet akarunk – az ország magyar adófizetőinek számarányára való tekintettel!” Szabédon az ünnepség szervezésében fontos részt vállalt a gyülekezet és a falu vezetősége, segített számos helyi és megyei támogató. Külön színfoltja volt a napnak dr. Makkai Gergely kiselőadása (Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája című könyve alapján), tájtörténet és történelem, természet és kultúra kapcsolatáról. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./
2007. július 3.
Falunapokat és gólyafesztivált szervezett Sáromberkén a Patronus Pro Sarumberg Egyesület és a Milvus Csoport – Madártani és Természetvédő Egyesület. Nem maradtak el a sportrendezvények, gyermekversenyek, koncertek. Június 30-án a helyi kultúrotthon falán helyezték el Miholcsa József szobrászművész Ady Endre- emlékplakettet. A domborművel a költő születésének 130. évfordulójára emlékeztek. A kultúrotthon évek óta a költő nevét viseli. Bemutatták Berekméri D. István tanár II. Rákóczi Ferenc, az ország nélküli fejedelem című kötetét. Elhangzott, hogy a falu méltón lehet büszke a tanárra, hiszen a Telekiek életét epikus énekköltészetben elmesélő szerzeménye után arra is vállalkozott, hogy hasonló műfajban megírja a fejedelem életútját. A mű az irodalom és a történelem határán mozog. /Berekméri Ildikó: Sáromberki falunapok és gólyafesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./
2008. január 21.
Mesemondóverseny volt január 19-én Sáromberkén, a második osztályosoknak szervezett Nagyapó mesefája elnevezésű verseny körzeti szakaszát tartották, melyen 12 iskolából összesen 31 diák vett részt. /Berekméri Ildikó: Látogatóban nagyapóéknál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 21./
2008. május 19.
Május 16-án Kolozsváron a régi kollégiumoknak az irodalomhoz való kötődéséről volt szó a XVII. Szabédi Napok rendezvénysorozatán. Bartha Katalin Ágnes tartott előadást Szabédi és az Unitárius Kollégium kapcsolatáról. Szabédi Székely László nyolc évet tanult és 1925-ben érettségizett a kollégiumban, diáklapot szerkesztett és elnöke is volt az önképzőkörnek. Györfi Dénes a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáklapjainak történetét vette számba. Róth András Lajos a székelyudvarhelyi református kollégiumban folytatott irodalomkutatásról értekezett. Dóczy Örs előadásának címe Klasszika literatúra a 18. század második felében a marosvásárhelyi ev. ref. kollégiumban volt, és a korabeli latin nyelvű oktatást vizsgálta. Szabédi László sírjának megkoszorúzásával zárultak a XVII. Szabédi Napok kolozsvári rendezvényei. A Házsongárdi temetőben Egyed Péter filozófus, író mondott beszédet. Május 17-én a résztvevők Szabédra látogattak, ahol ünnepi műsorral zárták az idei Szabédi-napokat. /Ö. I. B., K. K. : Szabédi, a diák és tanár. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./ Szabédi László (eredeti nevén Székely) 1907. május 9-én született Sáromberkén, de igazi szülőhelyének ősei fészkét, Szabédot tartotta mindig. Akárcsak Bözödi György, ő is faluja és népe iránti tiszteletből vette föl annak nevét. Kolozsváron tizenhét esztendeje emlékeznek rá a születésnap közelében, Szabédon tizenötödszörre gyűltek össze a tudós nyelvész és kiváló költő tisztelői. Május 17-én Szabéd fogadta a zarándokokat. Benkő Samu akadémikus emlékezőbeszédében két 1946-os keltezésű levélre hivatkozott, amelyeket Kurkó Gyárfáshoz és Jordáky Lajoshoz intézett Szabédi László. Bennük kifejti, hogy az erdélyi magyarság egyetlen megmenekülési útja az összefogás. Összefogva kell vállalnia megörökölt intézményeit, köztük az egyházakat, az új világ építésében. Világnézeti különbségek nem okozhatnak ellentéteket az erdélyi magyarok között. Szabédi László emberi méltóságában és írói szabadságában sértve 1959. április 18-án választotta a tragikus kilépést e világból. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./
2008. augusztus 29.
Nagy Géza nyugalmazott református lelkész Nyárádszentbenedeken született 1929. december 13-án, hatéves koráig élt ott, édesapja református lelkész volt. Nagy Géza húszéves korában börtönbe került, ahol három évet és két hónapot töltött nehéz körülmények között. 1953-ban szabadult a börtönből. Nem mindenki tudja, hogy Erdélyben 1956 előtt is létezett kommunistaellenes szervezkedés. Nagy Géza 1949–1950-ben egy antikommunista ifjúsági szervezet tagja lett, amiben csak ketten voltak egyetemisták. 1949 októberében került kapcsolatba a szervezőkkel, és decemberben már letartóztatták. Amikor a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) jóvoltából beletekinthetett a dossziéjába, kiderült, hogy az egész a politikai rendőrség provokációja volt. A fő provokátor egy Leitz György nevű egyén volt, aki Kolozsváron élt, és 1993-ban halt meg. Ő maga írta le, hogy már 1946-tól provokátor volt, de talán mégis próbálta menteni azokat, akiket lépre csalt, mert végül ő kapta a legnagyobb büntetést: húsz, majd 15 évre elítélték. Tizenhét fiatalt tartóztattak le a szervezkedés ürügyén, tizenkettőt ítéltek el közülük. Nagy Géza börtönmúltjáról Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címmel is kötetet jelentetett meg. Arról szól, hogy milyen volt a pitesti-i és szamosújvári börtönben a kínzással való átnevelés. A magyarság erről nagyon keveset tud. Térben is és időben is csak Romániában, 1950–1951-ben alkalmazták ezt a módszert a fiatal értelmiségiek, iskolások és egyetemisták kommunista pártkatonákká való átnevelése céljából. Román szerzők 35 könyvet írtak róla, például Virgil Ieruncának van erről kötete, azt magyarra is lefordították. Magyar nyelven csak ő írt erről. Borzalmas dolog volt. Rabokkal kínoztattak rabokat, akik önmagukat lelkileg megsemmisítve kínzottakból kínzókká lettek. Hála Istennek kevés magyar fiatal került be ebbe a rendszerbe. A románok azt állítják, hogy magyar zsidó kommunisták eszelték ki mindezt. Ezt az egész rendszert egy nagyváradi ezredes, Czeller Lajos vezette. A végén maga a rendszer állította le a folyamatot. Később ráfogták az egészre, hogy a vasgárdisták szervezték a saját soraik megerősítése érdekében. Abszurd állítások sorozata követte egymást. Az átnevelés vezetőit perbe fogták, és 1954 decemberében Jilaván közülük 17-et kivégeztek. Czeller Lajos korábban főbe lőtte magát. Nagy Géza a börtönből való szabadulása után jelentkezett a teológiára. Előbb másfél évig Kolozsváron voltam segédlelkész, majd Iklandra és Székelykálba került. Nyomorúságos körülményeket talált, a parókia lakhatatlan volt. 1959-ben Sáromberkére került, itt szolgált negyvenegy éven át. Sáromberkén tizenhat Teleki-ős nyugszik, a leghíresebb gróf Teleki Sámuel kancellár volt, aki 1822-ben hunyt el, valamint az ükunokája, az Afrika-járó Teleki Samu, őt 1916-ban temették oda. A lelkész addig küldte a jelentéseket a Műemlékvédelmi Igazgatósághoz, míg végül a kriptát államilag valósággal újjáépítették. /Máthé Éva: „Sosem barátkoztam a hatalommal” Beszélgetés Nagy Géza nyugalmazott református lelkésszel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./
2008. október 14.
A sáromberki Patronus Pro Sarumberg Egyesület pályázatot nyújtott be A sáromberki kulturális örökség turisztikai potenciáljának az értékesítése címmel az Európai Gazdasági Térség civil alapjához. A Teleki-kripta teljes renoválására, a Teleki-emléknap megszervezésére, valamint a grófi család nevéhez fűződő népszerűsítő tevékenységek végzésére pályáznak. Az egyesület és partnerei, a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület több mint 53. 000 eurót pályázott meg, továbbá az önkormányzat 6. 000 eurós önrésszel járul hozzá a munkálatokhoz, közölte Bakó Levente, a Patronus Pro Sarumberg elnöke. /A Teleki-kripta felújítására pályáztak. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./
2008. október 29.
November 6-án nyitja kapuit a háromnapos könyvvásár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétszintes előcsarnokában, jelezte Káli Király István, az eseményt szervező Erdélyi Magyar Könyves Céh vezetője, a Mentor Kiadó igazgatója. Eddig ilyen sok kiadó még nem jelentkezett a könyvvásárra. Idén sem tudják vendégül látni a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadókat, mert nincs anyagi fedezetük a részvételre. Negyvenhárom neves román kiadónak is küldtek meghívót, de nem is válaszoltak. A marosvásárhelyi román kiadóknak ingyenes részvételt biztosítanak, ők bizonyára itt lesznek. A Mentor Kiadó több új könyvvel jelenik meg. Simonfy József verseskötete az egyik, a Kővel vetett ágy. Kuriózum Molter Károly újra kiadott Bolond kisváros című novelláskötete. Néprajzi munkák is lesznek: az Emberek és kontextusok sorozatban Berekméri István András Minden poklokon keresztül című kötete jelenik meg, a sáromberki bácsi önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá. Napvilágot lát a Népmondák sorozatban a csángó Tankó Fülöp Gyugyu történeteit bemutató könyve, valamint Ozsváth Ilona Lámpások voltunk című, három udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét tartalmazó kötete. Remélhetőleg elkészül a vásárig Makki Gergely Ökológiai gazdálkodás című könyve. Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című vásárhelyi kronológiája is kapható lesz. Készül Barabás László néprajzkutató 700 oldalas könyve a farsangi szokásokról, valamint Tófalvi Zoltánnak az erdélyi ’56-os mártírokról szóló harmadik könyve is. -Erdélyi kiadványokkal szinte lehetetlen betörni a magyar könyvpiacra. A magyarországi boltokban az erdélyi köteteket felteszik egy magas polcra, s onnan ritkán kerülnek a vevők elé. /Máthé Éva: A román kiadók távol maradnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./
2009. április 11.
Szabó Vilmos festőművész életműve, alkotói pályája, váratlanul jött halálával lezárult. A Lakitelki Nemzetközi Alkotótáborban munkálkodva szólította magához Teremtője. Szabó Vilmos /sz. Sáromberke, 1942. szept. 15./ művészetének forrása a rácsodálkozása képességének eredendősége, írta róla barátja, Székely Géza. Szabó Vilmos alapította meg az Ipp-art művészeti csoportosulást, tanárként nemzedékeket oktatott a művészi alkotásról, és a művészeti neveléssel kapcsolatos nézeteit a különböző szaklapokban és folyóiratokban fejtette ki. Tevékeny tagja volt nemcsak a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, de a Barabás Miklós Céhnek és az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének is. /Székely Géza: Ama nemes harcot megharcoltam... = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./
2009. július 13.
Sáromberkén a faluünnep színvonalas, a település minden korosztályához szóló rendezvény volt. Fellépett a volt erdélyiekből álló budapesti Regélők Együttes. A rendezvény az eső miatt nem a szabadtéri színpadon, hanem a kultúrotthonban folytatódott. A főszervező Bakó Levente, a Patronus Pro Sarumberg elnöke volt. Könyvbemutató is volt. Berekméri István Andrásé: Minden poklokon keresztül – sajtó alá rendezte Vajda András sáromberki néprajz-szakember /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című kötetét ismertették. Az 1877-1953. között élt sáromberki Berekméri István András visszaemlékezéseket tartalmazó kéziratból és a Vajda András által írt kísérő, elemző tanulmányból állt össze a könyv. Bemutatták Sáromberke műemlék épületeit tartalmazó kiadványt is. /Berekméri Ildikó: Sáromberki falunap. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2009. december 8.
A zilahi Szabó Vilmos festőművész 67 évesen távozott, kiforrott, teljes életművet hagyva maga után. /sz. Sáromberke, 1942. szept. 15. – Lakitelek, 2009. ápr. 11./ Mondhatni munka közben, a Lakiteleki Nemzetközi Alkotótáborban, barátai, kollégái társaságában érte a halál ez év tavaszán. Szabó Vilmos számtalan fiatalabb kollégájának művészi pályáját egyengette, lakóhelyén, Zilahon és Erdély-szerte számos tárlatot rendezett művésztársai munkáiból, nevéhez fűződik az IPP ART elnevezésű, néhány év alatt közismertté és elismertté vált művésztábor létrehozása. A december 9-én megnyíló tárlat főhajtás egy igaz művész emléke előtt. Szabó Vilmos életművében központi szerepet játszik az ember és az emberkéz teremtette világ. Életművében a tájábrázolás jelentős szerepet játszik. /Németh Júlia: Hattyúdal galambokkal. Szabó Vilmos emlékkiállítása elé. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
